Leírás
Amennyiben kevésbé intenzív ízvilágra vágysz, próbáld ki Collagen LIGHT marha kollagén italporunkat.
Hidrolizált marha kollagén peptidek italpor formában, C-vitaminnal és cinkkel megerősítve.
A kollagén egy görög eredetű szó (kolla), amely ragasztót jelent. Nevét annak köszönheti, hogy gyakorlatilag ez az a fehérje, ami mindent összetart az emberi testben, szerves részét képezi a csontjainknak, izmainknak, porcainknak, szalagjainknak, fogainknak, körmeinknek, hajunknak, de még a bőrünknek is.
Azonban az emberi szervezet öregedésével testünk kollagén termelése fokozatosan csökken, melynek hatására a fent felsorolt szövetek elkezdenek veszíteni rugalmasságukból, feszességükből. Termékünket megerősítettük C-vitaminnal, amely hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül az erek, a normál csontozat, a bőr, a fogak, fogíny és porcok normál állapotának fenntartásához. Ezenfelül a termékhez hozzáadott cink hozzájárul a bőr, köröm, haj és csontozat normál állapotának fenntartásához is.*
*Tudományosan bizonyított, Európai Élelmiszer biztonsági hatóság (EFSA) által engedélyezett állítások.
Termékünk másik hatalmas előnye, hogy a legtöbb hasonló termékkel ellentétben nem kizárólag csak az 1-es típusú, hanem a 3-as típusú kollagént is tartalmazza, amely a csontvelőben és a májban is fellelhető.
- 10.000mg Marha Kollagén
- hozzáadott C-vitaminnal
- hozzáadott cinkkel
A Collagen Marha kollagén italpor további előnyei:
- Laktóz-, cukor-, szójamentes*
- GMO mentes
- Alacsony zsírtartalom
- Kitűnő aminosav forrás
*: Az állítás csak az adagolási javaslatnak megfelelően elkészített termékre igaz.
Alkalmazás: Keverjen össze egy adag (12 g – 1 mérőkanál) italport 300 ml vízzel. A termék fogyasztása reggel vagy a nap folyamán javasolt. Naponta egy adag fogyasztása ajánlott.
Collagen Marha kollagén italpor - Light Raspberry 300g - PureGold
1 adag: 12 gram (1 tasak)
25 adagot tartalmaz
Megnevezés | / 100 G | / 12 G |
Energia | 1501 KJ / 366 KCAL | 180 KJ / 44 KCAL (2,2% RI*) |
Zsír amelyből: telített zsírsavak |
0 G 0 G |
0 G (0% RI*) 0 G (0% RI*) |
Szénhidrát amelyből: cukrok |
0,83 G 0 G |
0,1 G (0,1% RI*) 0 G (0% RI*) |
Rost | 0,8 G | 0,1 G (0% RI*) |
Fehérje | 89,2 G | 10,7 G (21,4% RI*) |
Só | 0,58 G | 0,07 G (1,2% RI*) |
*RI: referencia beviteli érték egy átlagos felnőtt számára (8400 KJ/20000 KCAL)
Collagen Marha kollagén italpor - Light Raspberry 300g - PureGold
1 adag: 12 gram (1 tasak)
25 adagot tartalmaz
Megnevezés | / 100 G | / 12 G |
C-Vitamin | 808 MG | 97 MG (121% NRV**) |
Cink | 83 MG | 10 MG (100% NRV**) |
Kollagén | 90 G | 10,9 G |
**NRV: napi beviteli referenciaérték %-a egy átlagos felnőtt számára.
Összetevők: Hidrolizált marha kollagén, Savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), aroma, színezék (béta karotén, céklapiros), aszkorbinsav, nátrium-klorid, édesítőszerek (aceszulfám-K, szukralóz), cink-oxid.
Figyelmeztetés:
Felhívás: Az étrend-kiegészítők a hazánkban is érvényben levő európai uniós szabályozás szerint olyan élelmiszerek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat vagy egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat, egyenként vagy kombináltan. E termékek a hivatalos állásfoglalásnak megfelelően nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, s nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére. A Himalaya Logistic Kft. valamennyi kommunikációs felületén tiszteletben tartja a fentiek jogforrásául szolgáló 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben írtakat, továbbá a gazdasági versenyhivatali előírásokat. Kijelentjük, hogy a termékeink hatóanyagairól szóló írásaink kizárólag a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján, összefüggéseik mélyreható tanulmányozása nyomán születnek, s azok eredményeinek bemutatására szolgálnak a fogékony és érdeklődő Olvasók tájékoztatásának törekvésével. E szövegek eladásösztönző célt nem hordoznak, a termékeink megvásárlására nem buzdítanak. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták. Ebben hiszünk, ezért dolgozunk.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
Tárolás: Száraz, hűvös helyen, fénytől védve. A terméket napfénytől vagy egyéb hőhatástól védve, 6 és 26 °C közötti hőmérsékleten, valamint 65%-os relatív páratartalom alatt tárolja!
Allergén információ: Tej, tojás, glutén, szója, földimogyoró, mogyoró, hal és rákféle összetevőket feldolgozó üzemben készült.
Cikkszám: PURE_8665
Vonalkód: 5999105908272
Vásárold meg most szuper áron Collagen Marha kollagén italpor - Light Raspberry 300g - PureGold termékünket és válogass több étrend-kiegészítőnk és szépségápolási termékünk közül és valóra váltjuk álmaid! Azonnal, valós magyarországi készletről szállítjuk termékeinket, ráadásul akár még a mai napon átadjuk a futárszolgálatnak, ami azt jelenti, hogy 24 órán belül megkaphatod rendelésed!